Alexandre Pato hamarosan visszatér
2011.11.03. 18:54
Alexandre Pato, a csapat brazil csatára elmondta, a Catania elleni mérkőzésen biztosan nem, azonban a nemzeti válogatott szünet után pályára léphet.
A brazil Pato már régóta sérüléssel bajlódik, és ugyanazon a helyen sérült meg, ahol már korábban is. Így tehát jelenleg két csatár sem áll Massimiliano Allegri rendelkezésére, miután Antonio Cassano is hosszútávú sérülést szenvedett.
FantAntonio a milánói San Donato klinikán esik majd át a beavatkozáson. Ide szállították be vasárnap, miután az AS Roma elleni, 3–2-re megnyert szombati bajnoki után, a hazaúton rosszul lett: szédülésre, látási és beszédproblémákra panaszkodott. A várakozások szerint a 29 éves futballista körülbelül 6 hónapig nem léphet pályára.
Alexandre Pato elmondta, a Catania ellen még nem, de a válogatott szünetet követően újra játszhat.
"Amikor megsérültem, beszéltem az orvossal, és elmondta négy-hat hetet vesz majd igénybe a felépülésem. Nos, hat hét eltelt, és úgy gondolom hogy kész vagyok. Elővigyázatosság szempontjából, hogy nehogy rásérüljek a korábbi sérülésemre nem játszok a Catania ellen, illetve még nem edzettem a csapattal. A válogatott szünetet követően visszatérek!" - mondta Pato.
Pato és Cassano kiesésével, Zlatan Ibrahimovic és Robinhho a két alapember, emellett pedig Stephan El Shaarawy és Filippo Inzaghi is lehetőségre vár.
"Úgy érzem mint ha Antonio a testvérem lenne. Remélem minden jól alakul majd és minél hamarabb visszatér. A csapatnak szüksége van rá, és tárt karokkal várjuk őt. Ő egy erős srác, és biztos vagyok benne hogy legyőzi majd a betegségét." - fejezte be.
Alexandre Pato közel 5 mérkőzésen lépett eddig pályára a 2011/2012-es szezonban.
Forrás: rossoneriblog.com
|